A korona
A fogászatban koronának nevezzük, azt a fogművet, mely beborítja a klinikai korona egészét (teljes borítókorona) és cementezéssel rögzül. Részleges koronának meg, azt mely a fogkorona felszíneit csak részlegesen borítja be. Ilyenek a 3/4 és 4/5 koronák, melyek a fog négy illetve öt felszínéből a vesztibulárisat szabadon hagyják. Ugyancsak részleges korona az ekvatoriális korona, mely ellentétben a teljes borítókoronával, nem éri el az ínyszélt és csak a fog maximális domborulatáig terjed.
A fogorvos miután előkészítette a fogat, lenyomatot vesz és azt küldi a laboratóriumba, ahol a kért anyagból elkészítik a koronát. A kész koronát ragasztócementekkel rögzítik a foghoz. Az 1980-as években kifejlesztett CAD/CAM technika segítségével a fogorvos egyedül, technikus nélkül is (székmellett, chairside) elkészíthet intra- vagy extrakoronális pótlást.
Koronát általában nagy kiterjedésű fogszuvasodás ill. törés által károsított fogak integritásának a helyreállítására és a további sérülés megelőzésének érdekében készítenek. Ezenkívül készülhet más fogpótlások horgonyaként. A leghatékonyabb csonkvédelmi módszer a védőkorona készítése (ideiglenes). Ez olyan ideiglenes korona, melyeket rögtön a fog előkészítése után helyeznek fel és a végső korona felhelyezéséig maradnak a szájüregben. Ideiglenes korona készülhet direkt módszerrel esetleg indireket módszerrel, a laboratóriumban. Ideiglenes korona esetén a csonkpreparáció előtt alginát lenyomatot vesznek a fogsorról. A preparáció után ezt a lenyomatot feltöltik ön- és fényrekötő akriláttal és visszahelyezik a fogsorra. Így pontos korona készűl, melyet rögtön fel lehet ragasztani. A védőkoronákkal történő csonkvédelemnek több előnye is van: teljesen elszigeteli a dentnit a környezetétől, az ideiglenes ragasztó (általában cink-oxid-eugenol cement, kalcium-hidroxid alapú cement) csökkenti a pulpa érzékenységét és az ideiglenes esztétikai rehabilitáció. Forrás: Wikipedia portál