Straumann SLActive implantátum (svájci)

A Straumann cég mai napig egyedül álló implantátumot fejlesztett ki, mely igen lerövidítette az implantátum csavar gyógyulási idejét. Olyan speciális anyaggal vonják be az implantátum felszínét, mely gyorsítja és ingerli a csontsejtek ránövését az implantátumra, felgyorsítva annak becsontosodását. Ezért van az, hogy az ilyen felületkezelt Straumann implantátumokat egy hónap elteltével már terhelni lehet, mert olyan gyorsan gyógyul, mint foghúzás. A terhelés azt jelenti, hogy elkészítjük rá a koronát, melyet rögtön használni lehet, anélkül, hogy veszélyeztetnénk az implantátum végleges gyógyulását vagy esetleges kilökődését. A Straumann SLActive implantátum felnyitás után fél órán belül be kell helyezni a csontba, a helytelen tervezés esetén vagy ha rossz méretű implantátum lett kibontva, sajnos az használhatatlan, mert a kibontott implantátum érintkezett már a levegővel, kiszárad és felbontás után már nem steril. Tehát nyitott csomagot tárolhatatlan, igen érzékeny a felülete, csak nagyon alapos tervezés és kivizsgálás után lehet a Straumann SLActive implantátum sebészi beültetését elkezdeni.
A felületen lévő anyagnak köszönhetően viszont igen értékes időt spórolhatunk meg, mivel négy hét elteltével már készülhet is a felépítmény, használható és esztétikus. A Straumann SLActive implantátum másik előnye: a felületén lévő anyag a csontsejtek ránövését segíti elő az implantátum csavarra, ugyanígy a lágy részek sejtjei is vonzódnak a felületaktív implantátum fejhez, igazi barriert képezve a baktériumokkal szemben, illetve biztosítja az íny szép kontúrjának a kialakítását is, mely a rózsaszín esztétika megvalósulását jelenti. Az implantátum típusok összehasonlítási táblázatát megtalálja a recepción.
|
Implantációs fogpótlások:
|
Garancia (év)
|
Mennyiség
|
Ára (Ft)
|
|
Straumann SLActive implantátum
|
10
|
darab
|
250.000
|
Javasolt hivatkozások:
Straumann SLActive felületkezelt implantátumra készített fém-kerámia korona
Straumann SLActive felületkezelt implantátumra készített cirkónium korona
Zimmer One Piece egyrészes implantátum
Zimmer One Piece egyrészes implantátumra készített fémkerámia korona
Fogászat Budapest Fogorvos Budapest Esztétikai fogászat